Van egy drága ismerősöm, akinek néha olyan dolgai vannak, hogy azt le kell írni. Ezért indítottam el ezt a blogot. Plusz néha egy kis infót is csöpögtetek nektek a saját életemből.
Ma úgy volt, hogy 7-8 között érkezik ez a fostalicska. Ehhez képest MOST küldött egy sms-t, hogy még csak most ért haza és lehet, hogy csak fél 9-re ér át. Hát, akkor baszódj meg kedvesem. Így, ahogy mondom. Ez olyan unalmas. Mi a fasznak ígérgeti, hogy ekkor meg ekkor érkezik, ha…
Face-n beszélem ezzel az okossal, hogy mi a stájsz. Épp elújságolja, hogy mindenki azzal cseszteti, hogy mi a szitu a lányokkal. Hogy ő nem tudja. Noss, te fasz, tudom én helyetted is, le is írom...
Az első számú: Amelyiknek múltkor ugrott a mobil vásárlással kapcsolatban. Hát, én…
Szóval pont most, amikor befejeztem az előző bejegyzésemmel való foglalatoskodást, akkor ír rám, hogy igen, hozza a pénzemet és, hogy nincs-e kedvem menni (szó szerint idézem) nyalni egyet. Hát, drága, mehetünk nyalni, szeretek nyalni, úgy is régen nyaltam valami finomat. Jájj, te…
Úgy, úgy, jó kiskutya. XD Szóval pénteken, hajnalán beszéltem ezzel az okossal és lényeg, hogy írta, hogy "5 percet vársz". Hát, anyádnak se parancsolhatsz, hát nekem se akarj, bár tudom, hogy ez a fostalicska nem igazán van a helyesírás birtokában. Kötelességemnek éreztem,…
Tegnap találkoztam a dadogóssal. Adta a laza gyereket, mint mindig. Én meg azt éreztem, hogy ne lazázz itt nekem, mert nagyon véletlenül elküldelek a búsba. Szóval dumálgattunk a szokásos semleges témákról. Meg kiderült, hogy végül is azt a picsát, akit múltkor hozott magával,…
Most írt a dadogós egy sms-t a következő szöveggel: "Szia mizú veled? Jól vagy csajszi? Este beszélünk? Legyél jó!". Nyalj te hülye, nyalj. Persze, megvagyok, csak megint hasmenésem volt, amit már annyira unok. Nem túl kellemes érzés egymás után jó pár alkalommal robogni a…
Na, ma rám írt a dadogós. Hogy mizu, mert látja, hogy nincs minden rendben. Hát, jól látod, nagyon nincsenek rendben a dolgaim. A tanulással a tököm televan, a pasim szarik a fejemre, te meg továbbra is egy idióta vagy. Kitalálta, hogy menni kéne bulizni. Mondtam neki, hogy ok.…
Tegnap rám írt ez a szerencsétlenség. És, Krisztus a mennyben, én ezt úgy tudtam. Mármint, hogy Ő fog rám írni. Mert, most én mit akarjak egy ilyen embertől, aki egy hülye csicska, ráadásul velem szemben nem is őszinte úgy, hogy 2 év alatt többet volt velem, mint a saját anyám?…
Vasárnap végre megkaptam a pénzemet. Na, az egy parádés történés volt...
Tudnivaló, hogy őszentsége egy csajszival jött, akit elvileg nem kedvel, meg 8x elküldte a picsába, meg nagy hangon kijelentette, hogy ő nem fog neki ugrani. Ehhez képest, most mégis vele ment telefont venni.…
Szóval, ha minden jól megy, ma tudom meg, hogy melyik hétvégi nap fog átjönni a dadogós hozzám. De, azon gondolkodom, hogy, mivel ma átjön B és egy jó barátnőm, így megpróbálom ma átcsábítani. :) A fedőduma is megvan. Mégpedig az lenne, hogy jöjjön már át és beszéljük…