Tudtam én mindig is, hogy kreatív és ügyes gyerek vagyok, de, hogy ennyire, azt azért nem. És ráadásul akaratomon kívül!
Szóval, az egész úgy kezdődött, hogy péntek estére megbeszéltem egy haverommal, hogy leugrunk vele és még egy pár emberkével a Velencei tóra egy kicsit lazulni. És ez a drága haverom megemlítette, hogy bemutatna nekem egy pasit. Na, mondom bazdmeg, mert én pont szeretem az ilyet, nem? :D No, mindegy, elég az hozzá, hogy le is mentünk a tóra, faszán elvolt az egész csapat ahhoz képest, hogy mindenki csak azt a srácot ismerte, aki engem meghívott. Szóval, volt ez a pasi, akit bemutattak nekem... No, fainul elvoltunk, még arra is rávett, hogy bemenjek vele a tóba, úgy, ahogy voltam, ruhástul, pedig úgy azért nagyon nem akartam... Aztán meg így ölelgettük egymást, meg kapott szájra puszit, meg minden, de ez a pasi hülye, mert megcsókolni nem hagyta magát. Az ostoba. Aztán a tavacskázás után nálam maradt a pólója, amit azért adott nekem, hogy vegyem fel még ott a parton, hogy ne a totál vizes toppomban feszítsek, és fagyjak meg. Ha minden igaz, akkor vele ma este fogok találkozni, hogy "vissza adjam neki a pólóját". Gyakorlatilag nem tudom, hogy mit is akar, de az biztos, hogy ÚGY nem fogom magamat hagyni. Csak úgy a nagyvilágba nem fogok ...ni. Plusz töltelék info: Nem dohányzik a srác, és olyan átlag testalkata van egy pici izommal, kocsival közlekedik. Kb tudom, hogy hol lakik.
Szombaton. Kicsi alteregómnál. Ott volt egy bandatag, ilyen megtermett srác, de totál jó arc, kedves, meg minden, és olyan aranyos a nézése. :) Szóval így közölte velem kicsi alteregóm, hogy szálljak már rá erre a srácra ÚGY, mert ez a pasi rá van indulva, szerelmes belé, meg minden, de neki nagyon nem jön be. Hát, bazdmeg, nem akarok úgy egy pasira nyomulni, hogy az amiatt leszálljon egy másik csajról. Még akkor sem, ha ez a csaj a kettes számú én. :D De, azért voltam olyan ügyes, hogy a nap végére már a srác lábán ültem, vele dumáltam, szinte elvonultunk... Vasárnap hajnalban pedig úgy aludtam el, hogy a kezét a kezemben fogtam. Aztán meg vasárnap délben ő vitt ki a távolsági buszhoz. Ja, és ő sem bagózik. :D
És végül a legnagyobb poén... A KÉT SRÁCNAK UGYANAZ A KERESZTNEVE, UGYANOTT LAKIK, UGYANÚGY ODAVAN ÉRTEM, UGYANÚGY KOCSIVAL KÖZLEKEDNEK, ÉS UGYANÚGY KB DIREKT NEKEM MUTATTÁK BE. Hát, bazdmeg, ennél szebb szituációt el sem tudok képzelni. :( Annyira nem szeretem az ilyet.
Konklúzióként pedig leírnám, hogy ugye az egyes számúval ma fogok találkozni elvileg, a kettes számúval pedig még a héten valamikor, plusz vasárnap megyek próbára is. De, szerintem a kettes számúval jegelem a dolgot, mert alapvetően nekem... Na, szóval én a macis pasikat nem annyira csípem. Jól kijövök velük, csípem a humorukat, meg minden, de, akkor sem. No, lényeg, hogy nem mutatok jól mellettük. Ez így gecin hangzik, de nem tudok mit tenni. Az egyes számúval pedig még igyekszem egy párszor találkozni, aztán majd meglátom, hogy mi lészen.
Ohh, és majd' elfelejtettem! A dadogósnak nincs már csaja! :D A minap mesélte, hogy beszélt a héten a csajjal. A csajszi mondta neki, hogy valamikor találkozniuk kéne. A dadogós meg ugye mesélte neki, hogy a héten kurva sok a melója, nemigazán ér rá, meg minden ilyen. Persze erre a csaj nekiállt hisztizni, amire meg mondta neki a hülye gyerek, hogyha annyira nem tetszik neki a dolog, akkor hagyják abba, menjenek kétfelé, és annyi. A csaj belement. Szóval megint független. Hurrá. Ki a gecit érdekel. :D Majd megint jön az, hogy rám száll. Pl már most írta, hogy vasárnap menjünk fürdőbe. Írtam neki, hogy az nekem nem jó, mert megyek próbára, plusz a kicsi alteregómmal is talizok. Erre írja, hogy rakjam át őt péntekre. Hát, nem fogom átrakni. Erre ő, hogy megyek vele vasárnap fürdőbe és kész. Na bazdmeg. Majd azt én szabályozom, hogy mikor-hova megyek, rendben? Ha nem, akkor is.